Jó éjt

Pintér Sándor azzal magyarázza a magasabb a bűncselekmény számot, hogy jobb a bűnfelderítési arány. Ettől máris jobban fogok aludni! Szép estét!

Orbán mégsem zsidó

Tisztelt hölgyeim és uraim! Meg lehet nyugodni! Ahogy egy régi székely mondás tartja: "kutyából nem lesz szalonna."

A francia Les Echos írása szerint Orbán Viktor több mint két évtizedes politikai pályafutása során először nyilatkozta azt, hogy zsidó származású. A kételyekkel fogadott nyilatkozatról kiderült, hogy félreértés, Orbán nem izraelita.

Szijjártó Péter az Index kérdésére elmondta, hogy "a lap összekeverte egy korábbi Independent-cikk részleteit". Az Echos az angol napilap szövegéből ollózott, de "véletlenül Deutsch Tamás mondatait adták a kormányfő szájába". Deutsch Tamás azt mondta, a francia lap szerkesztősége neki is elismerte a tévedést.

Kérdezd Obamát!

A YouTube-on kampányol az USA első színes bőrű elnöke. Vona Gábor facebook fogadóóráihoz hasonlóan, bárki kérdéseket tehet fel a Fehér Ház YouTube csatornáján, amik közül a legtöbb szavazatot szerző - szalonképes - kérdésekre az amerikai elnök január 30-án válaszolni is fog.

A következő témákban várják a kérdéseket: gazdaság, oktatás, külpolitika, pénzügyi és kormányzati reformok. A nagyszabású akció már most sikeresnek mondható. Ezen bejegyzés megírásakor 98 906 kérdést intéztek az elnökhöz. A kérdésekre több mint 1,25 millió szavazat érkezett közel 185 ezer embertől.

Első ránézésre legalább a "kérdések" fele negatív/pozitív bírálat vagy mellébeszélés, még így is lesz bőven dolga Obamának. Kíváncsian várom a válaszokat.

Kapva az alkalmon közzétettem én is egy kérdést. "Mi a véleménye Magyarországról? Mit gondol az EU gazdasági és pénzügyi politikájáról?"

Ha segíteni akarsz, hogy megtudjuk mit gondol rólunk az USA elnöke akkor kattints a Fehér Ház YouTube csatornájára. A videók alatt, a kérdések mellett van egy kereső. Oda írd be "Politizáló", s máris látod a kérdésem. Erre nyomj egy tetsziket.
Figyelem, a kérdéseket 3 nap múlva, azaz január 28-án lezárják.
 

Orbán zsidó származású?

„Az antiszemitizmus antidemokratikus és elfogadhatatlan. Zsidó származású magyar vagyok. De nincs kettős identitásom. Magyar az identitásom, és nincs problémám azzal, hogy zsidó vagyok. Soha nem tagadtam, és az apám megütött volna, ha így teszek”állította Orbán Viktor a Les Échos szerint

A kormányfő több mint két évtizedes politikai pályafutása alatt soha nem nyilatkozott származásáról. A francia sajtó egyébként különösen hírhedt egyoldalú balliberális magyarországi forrásairól, és tendenciózus "félrefordításairól".

Kérdés, hogy ez az állítás valóban igaz-e?
Ön mit gondol erről?

mandiner, barikád nyomán

Jobbikos Fidesz szavazók

"Ha a Jobbikban megvan a politikai akarat és persze a tehetség ahhoz, hogy keményen a Fideszre olvassa a nyugat- és kapitalizmusellenesség feladását, akár százezrekkel is gazdagodhat a szavazóbázisa." - Írja a Véleményvezér.

Tény az ami tény, a Fidesz tüntetésén megjelent EU ellenes szlogenek mintha a Jobbik zászlóégetős demonstrációjáról érkeztek volna. Ahogy azt a jelzett cikk is megállapítja, ebből arra lehet következtetni, hogy a Fidesz táborában euszkepticizmus erősebb mint azt a kormánypárt gondolja.

A nyűglődő hiteltárgyalásokkal, és a hintapolitikával a saját támogatóit kínálja tálcán a Fidesz. A Jobbiknak csak folytatnia kell az EU ellenes kommunikációját, így felkarolni az újabb bizonytalan szavazókat.

A radikális pártnak ezidáig mindig sikerült olyan témákat hitelesen képviselnie amik az aktuális közvéleményt befolyásolták, s figyelembe véve az elmúlt évi előretörést, az év első fele további erősödést sejtet.

Schmittel együtt bukik a Fidesz?

A hvg kutatásai szerint erős a gyanú, hogy Schmitt Pál lopta a doktori disszertációját. A 215 oldalas dokumentumból 180 oldal egy bolgár sportdiplomata munkájának tükörfordítása.

A vádakra reagálva a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményében elutasította a plagizálást, mondván, hogy Schmitt együtt dolgozta ki az anyagot Nikolaj Georgievvel.

A labda fel volt adva, a hvg gyorsan le is csapta, s interjút készítettek a már elhunyt Georgiev lányával, aki kizártnak tartja, hogy édesapja együtt dolgozott volna a köztársasági elnökkel.

Közben idehaza egyre több szervezet, a bulvárkacsának minősített plágiumügy kivizsgálását sürgeti. Ha bebizonyosodnak a vádak, Schmitt Pál nem csak a doktori címét de még az elnöki székét is elveszítheti. A vihar előtti csend is ezt bizonyítja, miközben minden egyes perccel kínosabbá válik a hallgatás.

A köztársasági elnök akár magával is ránthatja a Fideszt, mert ha botrányosan távozik a közéletből, akkor tovább rontja Orbánék amúgy is viharvert hitelességét.

Ballib összefogás?

Mint ismeretes, az LMP-vel már a kezdetek óta voltak szervezeti/személyi problémák. A kötögetni bejáró Kaufer Virág lemondása utána Schiffer András adta vissza a frakcióvezetői széket, mert hiányolja a párt önálló politizálását. Vele ellentétben a zöldek többsége az ellenzéki összefogást sürgeti.

Az új elnök személyétől függ, hogy lesz-e MSZP-LMP házasság, amihez még csatlakozhat a DK és más marginális ballib szervezetek.

Ha a rendet keressük a káoszban akkor megláthatunk egy nagyon egyszerű receptet. Az MSZP adja a tömeget, az LMP a hangzatos politikai ideológiát, a DK pedig a nagy neveket. S ha a Fidesz megegyezik az IMF-el és lesz melegházasság, akkor lesz ballib összefogás is.

Demokrata vizionálás

Január 28-án tartja első kongresszusát a Gyurcsány párt. A "félparlamenti" Demokratikus Koalíció, az etikai, fegyelmi és gazdasági elvek meghatározása mellett közösen vitatja meg a párt politikai irányvonalát.

Itt szoba kerül, hogy milyen kormányzati teendőik lesznek Orbán után. Tehát Gyurcsány újra országvezető szerepbe akar kerülni. Jelenleg egyértelmű, hogy az exminiszterelnök személyesen már nem nyerhet választást, ezért erre a szerepre egyre többen Bajnait látják esélyesnek.

Újra fájni fog

A mai konferenciájukon Gyurcsány arról beszélt, hogy az Orbánt követő rendszerváltással még nem fogunk jobban élni, sőt, fájni fog a változás. Szerinte szerkezeti változásokra van szükség a gazdaságban, az egészségügyben és az oktatásban. Nem szabad azt várni, hogy nemzetközi szervezetek döntsenek Magyarország jövőjéről. A problémát a magyaroknak kell megoldaniuk, de úgy, hogy ne kergessék illúziókba a lakosságot.

Visszaemlékezve a Gyurcsány kormány éveire, mindez igen ironikusan hangzik.
Feltételezem, hogy a kongresszusig új politikát nem fognak kitalálni.

süti beállítások módosítása